2018. évi napló

I. hó

II. hó

III. hó

IV. hó

VI. hó

VII. hó

VIII. hó

IX. hó

X. hó

XI. hó

XII. hó

 

2018.01.01.

Az év utolsó napján a társaságunk tagjaival, barátaival vettünk búcsút az óévtől és köszöntöttük az új esztendőt.
A jó hangulatot a Szegedi Duó biztosította kiváló zenéjükkel, egészen 1/2 3-ig.
A társaság tagjai közül sokan a Fő téren köszöntötték egymást és barátaikat, gyönyörködtek a tűzijátékban.
A fáradt táncosok boldogan, nagyon jó hangulatban tértek haza, hogy a jól megérdemelt pihenésüket megkezdhessék.

Martini Emilné, Misek Erzsébet és Stefanek János fényképei a Galériában láthatók.

Elnökség

2018.02.24.

Szombatra ismét beköszöntött a tél, így még aktuálisabb volt a hagyományos farsangi bál megrendezése.
A Dézsma utcai és a BKV Nyugdíjas klub tagjaival együtt búcsúztattuk a hideg, zord telet és köszöntöttük a még késő, várva várt tavaszt.
A hideg ellenére nagyon jó kedvűen érkeztek a vendégek és lázasan készülődtek a karneváli felvonulásra.
Ötletes, egyéni és csoportos jelmezesek vonultak fel, a közönség tapssal köszöntötte és jutalmazta őket.
Ezen a bálon retro zenét próbáltunk ki, de a véleményeket meghallgatva, a következő rendezvényeken visszatérünk az élő zene mellé.
A mulatság sok tánccal, tombola sorsolással, vidám hangulatban telt el.
1/2 2 -kor pihenésre vágyva tértek haza a bálozók.

Kovács Balázs és Martini Emilné fényképei a Galériában láthatók.

Boda Anna Elnök

2018.03.05.

Ünnepi klubnapot tartottunk. A februárban történt események beszámolója után, a márciusi programokat ismertettük a tagsággal.
(Makói kirándulás, március 18. Kőhegyen koszorúzás, szalonnasütéssel együtt, zenés disznótoros vacsora)
Szeretettel hívjuk és várjuk a klubtagokat a március 15-i városi ünnepségekre és az azt követő koszorúzásokra.
Hagyományainkhoz híven köszöntöttük az első negyedévben névnapjukat ünneplő hölgyeket és urakat.
A Nemzetközi Nőnap alkalmából jácinttal kedveskedtünk a hölgyeknek. Ezt követően vidám hangulatban fogyasztottuk el a finom és nagyon szépen elkészített
szendvicseket.

Kovács Balázs fényképei a Galériában láthatók.

Boda Anna Elnök

2018.03.15.

Az Önkormányzat által rendezett Március 15-i ünnepségen a Társaságunk tagjai is részt vettek.
A huszárok bevonulása a Fő térre ismét nagy sikert aratott az ünneplők körében. A színpadon ünnepi beszédek, táncok, ének, vers követte egymást.
A rendezvény befejezése után, már szakadó esőben sétáltunk fel a Templom-dombra, ahol a Petőfi szobornál elhelyeztük a megemlékezés koszorúját.
Délután a Társaságunk tagjai a Vasvári Pál szobornál is elhelyezték a megemlékezés koszorúját.
Sajnos a hideg, esős idő miatt idén elmaradt a Kő hegyi kirándulásunk, a Petőfi Emlékhely megkoszorúzása.

Kovács Balázs fényképei Galériában láthatók.

Boda Anna Elnök

2018.04.27.

Április 27-én délután, a Föld Napja alkalmából, Társaságunk 14 tagja szépítette az általunk "örökbefogadott" Orbán kereszt körüli parkot.
Az őszi faleveleket, ágakat összetakarítottuk. A virágágyás felásása és rendbetétele után egynyári virágok kerültek beültetésre.
Az Orbán kereszt körüli bokrokat ügyes kezek metszették meg.
Az egész park területén a füvet lenyírtuk és természetesen bezsákoltuk.
Nagyon vidáman és jókedvűen végezte a kis csapat ezt szépítő munkát, köszönjük minden résztvevőnek.

Boda Anna Elnök

A fényképeket Drong György készítette.

A Webmester

2018.05.01.

Lázasan készülődtünk idén is a majálisra. A megszokott helyen - a Kerényi parkban - alakítottuk ki, 4 sátorral a táborunkat.
A tábor építőket pazar reggeli várta, sült szalonna, savanyúság, puha kenyér és természetesen nem maradt el a reggeli "köszöntő" sem.
Vidáman, jókedvűen érkeztek a Társaság tagjai, gyermekeik és unokáik.
Délben már készen várta a Kazi László és csapata által készített, nagyon ízletes babgulyás a később érkezőket is. Az ebédet több, mint 110 fő nagy örömmel el is fogyasztotta.
Közben baráti beszélgetéseket, anekdotázásokat lehetett hallani az asztalok körül.
Vörösné Erzsike idén is palacsintával lepte meg a népes társaságot. Sok beszélgetéssel, a régi emlékek felidézésével telt el a nap.
A vihartól tartva 15.00 óra körül tábort bontottunk és indultunk hazafelé.
Nagyszerű napot töltöttünk ismét együtt, köszönet minden segítőnek.

Kovács Balázs és Martini Emil fényképei a Galériában láthatók.

Boda Anna Elnök

2018.05.05.

Csodálatos időben indult a csapat az idei, Gyökerek által szervezett első kirándulásra.
Az úti cél: Verőce-Zebegény. Idegenvezetőnk ismét Molnár Attila volt, akit 2017. évben az Év idegenvezetőjévé választottak.
Első megálló a verőcei Gorka- család gyönyörű múzeuma volt. Helyi tárlatvezetőnk mesélt a család életéről, munkásságukról, film vetítéssel egybekötve.
Lesétáltunk a Duna-partjára, ahol megcsodáltuk a több száz méter hosszú árvízvédelmi falat, mely egyedül álló az egész ország területén.
A helyi cukrászdában elfogyasztott finomságok után megtekintettük a Makovecz Imre által tervezett Hét vezér harangot.
Zebegénybe érkezve, szintén helyi vezetővel és film vetítéssel egybekötve ismerkedtünk meg a Szőnyi család történetével, lakóházával, és a benne kiállított csodálatos életművekkel.
Ha már Zebegényben jártunk, nem hagyhattuk ki a Kós Károly kilátót, a Trianoni emlékművet sem. Felkapaszkodtunk a hegyre, ahol gyönyörű kilátásban volt része mindenkinek.
Büszke vagyok a társaság tagjaira, mert igen nehéz, embert próbáló feladat volt, de helytálltak.
A hegyről leereszkedve megálltunk egy rövid pihenőre a Remete - kápolnánál, majd folytattuk az utunkat. Könnyű séta után érkeztünk a buszhoz, majd az ebéd helyszínére.
Minden dicséretet megérdemel az Almáskert Fogadó, mert remek, ízletes, bőséges ebéddel várta a fáradt kiránduló csoportot.
A finom ebéd után lehetőség nyílt, házi rétes fogyasztására,vásárlására, amit természetesen nem tudtunk kihagyni.
Fáradtan, de sok élménnyel gazdagodva indultunk 17.00 körül hazafelé.

Kovács Balázs fényképei a Galériában láthatók.

Boda Anna Elnök

2018.05.07.

A májusi klubnapunkat egybekötöttük az elmúlt év beszámolójával, a közgyűléssel.
Ezen a szép napon 70 klubtagunk jelent meg és lelkesen hallgatták a 2017. évi beszámolót. A programok, társadalmi munkával töltött órák, rendezvények (6 zenés ), kirándulások (1- 3 napos), koszorúzások, ünnepségek mind ismertek voltak a társaság tagjai számára, csak a közgyűlés alkalmával az egész év felelevenítésre került. Jól eső érzés volt visszaemlékezni az együtt töltött, élményekben gazdag programokra.
Természetesen a legnagyobb érdeklődés a pénzügyi beszámolót kísérte, hiszen ilyenkor tételesen ismertetésre kerül az egész éves elszámolás is.
A közgyűlés meghallgatta az Ellenőrző Bizottság beszámolóját is. Az évi 2-szeri ellenőrzés mindent rendben talált, erről minden alkalommal jegyzőkönyv is készül.
A beszámolókat és a 2018. évi költségvetési tervezetet a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

A közgyűlés második részében mindenkinek köszönetet mondtunk az egész éves munkájáért, hiszen ki kisebb, ki nagyobb segítséget nyújtva támogatja a Társaság munkáját. Személy szerint 3 hölgy és 3 úr részére adtunk át ajándékot. A Társaság ezen tagjai egész évben folyamatosan részt vesznek a programok lebonyolításában, honlap, képek készítésben.
Az Ellenőrző Bizottság elnöke a tagság nevében mondott köszönetet Vezetőségnek, az éves munkájukat méltatta és személyre szóló ajándékokat nyújtott át.

A közgyűlést a klubnappal folytattuk. Az elmúlt hónap eseményeiről beszámoltunk és az elkövetkező programokat tekintettük át, beszéltük meg.

Boda Anna Elnök

2018.05.18.

A májusi hónap igazán gazdag programokat tartogatott a Társaságunk tagjai számára.
Kissé hűvös, de esőmentes időben indultunk útra, hogy a Komáromi Erődökkel ismerkedjünk.
Az Erődök egy évszázadon át az Osztrák-Magyar Monarchia Katonagenerációit szolgálták. Több ezres tüzér, huszár és műszaki katona ellátása, kiképzése folyt a falak között.
A lelkes csapattal először az Öreg, és az Új Erődben tettünk közel másfél órás sétát, helyi idegenvezetővel. Sok történelmi ismeretre tettünk szert, betekintve, megismerve az erődben szolgáló katonák életét, szerepét.
Ezt követően elsétáltunk az Angol-parkba, megtekintettük a Klapka téren található, nagyon szépen gondozott műemlék házakat, Európa-Udvart.
Ezen a napon a déli órában, a Klapka téren lévő épület tornyából kétszer is megjelent a magyar huszár és megszólaltatta a Klapka indulót.
Kávéval, nagyon finom fagyival és természetesen helyet foglalva pihentettük meg végtagjainkat, mielőtt a Monostori Erődben megkezdtük volna a következő túrát.
A Monostori Erőd különleges élményt nyújtott a társaság részére.
Gondosan faragott, sejt alakú kövekből illesztett, védfalakat, bástyákat, kazamatarendszereket ismerhettünk meg a sétánk során.
Precíz tervezés, kivitelezés dicséri az akkori mérnökök munkáját. Remek munkát láttunk több évszázad elteltével is.
A második túra után már a jól megérdemelt ebéd és pihenés várta a csapatot. Pihenéssel és a finom ebéd elfogyasztásával töltöttünk el egy órát, majd indultunk haza.
Útközben még megálltunk egy rövid pihenőre és megtekintettük a Tatabánya felett őrködő hatalmas Turul szobrot. A ragyogó időben nagyon szép kilátás nyílt a környező dombokra, tavakra és egy kicsi Duna szakasz is látható volt.
Késő este értünk haza, kissé megfáradva, de ismét sok-sok élménnyel gazdagodva.
Nagyon büszke vagyok erre a csapatra is, mert közel 8 km-t gyalogoltunk és fegyelmezetten, jókedvűen, vidáman tették ezt az egész nap folyamán.

Kovács Balázs és Martini Mariann fényképei Galériában láthatók.

Boda Anna Elnök

 

 

 

I. hó

II. hó

III. hó

IV. hó

V. hó

VI. hó

VII. hó

VIII. hó

IX. hó

X. hó

XI. hó

XII. hó